Blog - Végvári Cukrászda

Végvári logo
Tartalomhoz ugrás

Néhány nap és itt a Karácsonyt.

Néhány nap és itt a Karácsony. A gyerekek izgatottan várják, hogy díszíthessék a karácsonyfát, és bontani kezdjék a fa alatt az ajándékokat. A felnőttek pedig egy végtelennek tűnő lehetetlen küldetésbe kezdenek, hogy végezzenek a nagytakarítással, megszerezzék a Jézuskának írt levélben szereplő hőn áhított ajándékokat...
Váradi Eszter | 19/12/2019

Nehezen találom a szavakat...

Nehezen találom a szavakat,a gondolataim pedig csak úgy cikáznak a keserédes emlékeimben. Szelezsán Mónika kolléganőnk több mint 10 éven át dolgozott nálunk. Vidámsága és vendégszeretete a Helikopter lakóparkban található Végvári Cukrászdánk védjegyévé vált. Januárban derült ki, hogy Móni beteg.
Váradi Eszter | 5/10/2018

Egy gombócnyi szeretet

Már több éves múltra visszatekintő hagyomány nálunk a szeretet gombóc. Minden évben,a vakációt megelőző két hetében, azzal kedveskedünk a kerület összes óvodás és iskolás gyermekének,hogy szeretet gombóc programunk keretében kevesebb mint fél áron fagyizhatnak nálunk a csoportok.
Váradi Eszter | 29/6/2018

10 éves a Belga krémes

Ahogy visszatekintünk, szinte hihetetlen, hogy már 10 éve történt. Gyönyörű napsütéses reggel volt. Mestercukrászunk Hajduk Barna a nagypapa receptgyűjteményét lapozgatta. Sokkal fontosabbak a gyökerek, mint azt mi a mindennapokban gondolnánk.
Váradi Eszter | 31/1/2018

Mert én ismerem a Gabinénit!

Napjainkban természetes vendégeink számára, hogy a XVII.ker-ben négy Cukrászdánkba is ellátogathatnak, ahol a hét minden napján friss, házias süteményekkel várunk mindenkit. A Végvári Cukrászdák történetét azonban kevesen ismerik. Ebbe szeretnék egy kis betekintést engedni.
Váradi Eszter | 15/12/2017
Cukrászdáink:
Budapest XVII. Baross u. 49.
Info: 06 70 / 701-49-49
Torta rendelés: 06 70 / 335-92-60
rendeles@vegvaricukraszda.hu
Budapest XVII. Ferihegyi út 64.
Info: 06 70 / 967-17-73
Torta rendelés: 06 70 / 335-92-60
rendeles@vegvaricukraszda.hu
Budapest XVII. Kvasz András u. 36.
Info: 06 70 / 967-17-75
Torta rendelés: 06 70 / 335-92-60
rendeles@vegvaricukraszda.hu
Budapest XVI. Felsőmalom u. 3/a.
Info: 06 70 / 670-17-80
Torta rendelés: 06 70 / 335-92-60
rendeles@vegvaricukraszda.hu
Budapest XVII. Pesti út 40.
Info: 06 70 / 967-17-74
Torta rendelés: 06 70 / 335-92-60
rendeles@vegvaricukraszda.hu
Vissza a tartalomhoz