Ma már természetes, hogy a XVI. és XVII. kerületben öt Végvári Cukrászdában várjuk vendégeinket friss, házias süteményekkel a hét minden napján. Kevesen tudják azonban, milyen régre nyúlik vissza a történetünk. A cukrászdák tulajdonosai Viktor és Barna, a Hajduk testvérek vezetik, akik egy négy generációra visszatekintő cukrászdinasztia örökségét viszik tovább.
A történet 1902-ben kezdődött, amikor a testvérek dédnagyapja megnyitotta a család első cukrászdáját. Az 1950-es évek államosítása azonban őket sem kímélte, így 1952-ben elvették az üzletet. Ekkor költöztek Rákoshegyre, és 1957-ben megnyílt a máig működő első Végvári Cukrászda a Baross utcában.
Viktor és Barna édesanyja, Végvári Gabriella – akit sokan ismernek és szeretnek a kerületben – adta tovább gyermekeinek a szakma szeretetét és tudását. Ők szinte a cukrászdában nőttek fel, ott játszottak, és már kicsiként magukba szívták a mesterség alázatát. Ma már öt üzletet működtetnek, családbarát környezetben, saját cukrászüzemük által készített, tradicionális süteményekkel.
A családi örökséget ma is őrzik, és remélik, hogy gyermekeik továbbviszik azt a hagyományt, amely egyre ritkább a modern, gépies világban. A cukrászdák falai régi történeteket mesélnek: sok vendég nosztalgiázva emlékszik Gabi nénire, az iskolás évekre, a jutalomfagylaltra, az első szerelemre vagy az esküvői tortára, amit innen rendeltek.
Több mint 60 éve él a kerületben, és a mai napig aktív résztvevője az üzlet életének. A vendégek gyakran idézik fel: „Én még Gabi nénivel jártam iskolába…” vagy „Itt kaptam az első fagyimat, ha jó jegyet hoztam.”
Régen csak öt íz közül lehetett választani: csokoládé, vanília, eper, citrom, puncs – de azok voltak „a világ legfinomabb fagylaltjai”. Ma már akár 30 féle különlegesség is várja a vendégeket, de a legnagyobb elismerés mégis az, amikor valaki azt mondja: „Ennek a puncsnak pont olyan az íze, mint gyerekkoromban.”
Ez számunkra nemcsak öröm, hanem felelősség is. A célunk nem csupán az, hogy elnyerjük a vendégek bizalmát, hanem hogy újra és újra visszatérjenek hozzánk. Hogy nálunk találják meg azt a süteményt, azt a fagylaltot, ami számukra „a gyermekkor íze”. Ezért dolgozunk minden nap, hálával és szenvedéllyel – mert hisszük, hogy így érdemes.